Csontos Zoltán

földmunkák, kertépítés, szállítás

4.3/5 értékelés (12 szavazásból)

Cégünk konténeres hulladékszállítással foglalkozik. Szállításra 3-7 cm3 -es konténerek állnak rendelkezésünkre.

Tevékenységünket főként Biatorbágyon és a település 30 km-es vonzáskörzetében végezzük.

Telefonos egyeztetés után távolabb eső szállításoknál is tudunk segíteni

Igény esetén raklapos és ömlesztett árú szállításában is állunk rendelkezésükre.

Konténerek megrakására gépi rakodást is tudunk biztosítani.

A tárolóedényeket igyekszünk a legrövidebb időn belül a megrendelt címre juttatni. A konténereket 7 napig tudjuk tárolási díj nélkül a megrendelőnél elhelyezni.

Közületeknek és magánszemélyeknek egyaránt akár hosszútávra is szerződés mellett tudunk kihelyezett konténereket biztosítani.

Továbbá földmunkában, tereprendezésben, és bontási munkálatok komplett kivitelezésében állunk rendelkezésükre.

Cégünk az előírt összes szakhatósági engedélyekkel rendelkezik.

Szállított hulladékok:

  • Települési "Skélord" hulladék
  • Kommunális hulladék
  • Zöldhulladék
  • Építési és bontási hulladék rakodással is.

Vállaljuk épületek bontását szállítással és tereprendezéssel is, valamint sávalap és pincetömb kiemelését.
Talaj feltöltését, termőföld elterítését annak beszerzését, rövid határidővel tudjuk biztosítani.

Cégünk korszerű gépekkel áll vevőink rendelkezésére.

Folyamatosan bővülő gépeinkkel igyekszünk a megrendelőink igényeinek eleget tenni.

Kész tervek és egyedi elképzelések alapján a megrendelők igényei szerint építjük meg a kerteket.

A kerttel kapcsolatos összes építmény kivitelezését vállaljuk fémből, fából, kőből vagy akár betonból.

A munkálatokhoz kapcsolódó anyagok teljes körű beszerzését és beépítését vállaljuk.

Vállaljuk továbbá növények beszerzését, szállítását és beültetését.

Füvesítést fűmaggal vagy igény szerint gyepszőnyeggel.

Öntözőrendszer kiépítését akár új vagy már meglévő kertek esetében is. Éves karbantartását, valamint javítását.

Kerti tavak, csobogók, vízjátékok elhelyezését komplett kivitelezését, karbantartását.

Mindezek elkészültével a kertek rendszeres karbantartását is vállaljuk.

Éves szerződés esetén távolabb lévő ingatlanok (pl. nyaralók) kertjeinek, parkjainak rendszeres gondozását is tudjuk vállalni magánszemélyeknek vagy akár cégeknek is.

Cím

  • Ország: Magyarország
  • Település: Biatorbágy
  • Irányítószám: 2051

Elérhetőségeink

  • Telefonszám: 06-30/853-0045
  • E-Mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.

On the map

Fill in your address into the address field below the map and the shortest route will be calculated.

Hozzászólások (0)

Kérjük írja meg hozzászólását.

Ön vendégként szólhat hozzá.

Mégse Submitting comment...
Bezár

KÉRJEN INGYENESEN ÁRAJÁNLATOT MOST!

Spóroljon pénzt és időt! Töltse ki a mezőket és rendszerünk azonnal továbbítja kérését a megfelelő szakembereknek!

ÁRAJÁNLAT KÉRÉS

Olcsó építőanyag - Ingyen elvihető - Építkezésből megmaradt

Nézzen szét apróhirdetés rovatunkban!

tégla - hőszigetelés - családi ház - kerti tó - zsindely - betoncserép és még sok minden más!

 


Hirdessen Ön is a Pumix.hu aloldalain!


Tevékenységek

Látogatók

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa329
mod_vvisit_counterTegnap915
mod_vvisit_counterA héten3947
mod_vvisit_counterMÚlt héten4314
mod_vvisit_counterA hónapban13119
mod_vvisit_counterMúlt hónapban22950
mod_vvisit_counterÖsszesen2979571

Online (20 perce): 10
Az Ön IP címe 18.118.200.86
MOZILLA 5.0,
Ma: 2024, 20, ápr.

Facebook

Kezdőlap Keresés Kertépítés Gépi tereprendezés Csontos Zoltán
Page generated in 0.4963 seconds.